Ég a pofám. Ezt a bejegyzést már rég megírtam, de csesztem kirakni. A minap érkezett egy supportfelkérés, ebből eszembe jutott eme restanciám, hát pótlom. Íme:
Versenybeszámolót írni olyan versenyről, ahol nem indultam? Tudom, hülyeség. Épp ezért...
Nagyatád előtt többször kérdeztem Darit, hogy kell-e support, mindig azt a választ kaptam, hogy megvannak. Aztán amikor épp pakoltunk, hogy megyünk Szoboszlóra lazulni, jött a kérdés, hogy nem érek-e rá mégis. Nem esett jól nemet mondani, de nem volt más lehetőség. A P85 support felkérés viszont időben jött, nem volt kérdés, hogy elvállalom. Ehhez a pályához úgyis kicsi vagyok, meg hát tavaly is ez volt a felállás, Kacsa és Dari futottak, én meg kísértem. Aztán Dobogókőn begyűjtöttem Darit, neki ott volt a verseny vége. De azt is tudtam, hogy idén megcsinálja.
Az idei csapat Eszterrel és Attikával bővült, így már négy emberre kellett figyelnem. Aggódtam, hogy ha nagyon eltávolodnak egymástól, nehéz lesz mindenkit megfelelően ellátni. Már az indulás is túl volt logisztikázva: Attika felveszi Kacsát, és kizúznak a budaörsi célhoz. Dari felvesz engem, és elmegyünk a srácokért, ott a mazdát letámasztjuk, és belakjuk Attika bömösét. Kombi is, automata is, ideális kísérőautó... Lenne. Csak hát le van ültetve és hiába kombi, nem túl nagy, így a csomagtartó már tele, a kerék és a dob közé nem férne be a kezem, és még Esztert is fel kell vennünk. Pechjére Attika vezetett a rajtig, így szétszívtuk a vérét Sofőrökkel nem jó utazni ;-)
Egy mindenre elszánt tekintet, kirobbanó energia. Kacsa rajtra kész.
Rajtszámfelvétel után mindenki összekészült, majd beálltak a sorba a vécénél. Amiből csak egy volt, és valakinek problémái adódhattak odabent... Egy kedves futótárs előadta performanszát ezzel kapcsolatos véleményéről, meglehetősen khmmm.... sajátos modorban. Lenyugtatták.
Csipet-csapat
A mezőny elrajtolt, én bőszen videóztam bal kézzel, fotóztam jobbal. Kicsit furcsa volt, hogy egyiküket sem láttam, de biztos megbújtak a tömegben, majd a felvételeken látszani fognak. Hát persze. Visszabattyogtam a kocsihoz, és kb ez idő alatt el is rajtoltak, miután kivárták a sorukat a vécén. Jó kezdés.
Első állomás Csobánka. Nem kell sietnem, lesz időm átérni és elhelyezkedni. Leparkolok a már szokottnak mondható helyen, de sokáig nem vagyok hajlandó kiszállni. Nincs meleg, és nagyon erős szél fúj. Nem sok kedvem lenne ebben az időben futni... Nézem Dari livetrack-jét, jönnek, de nagyon lassan, még messze járnak. Tuti téved a cucc. Kiszállok, fotózok, szurkolok. És kockára fagyok. A livetrack nem hazudik, ácsorgok kint bő fél órát, mire megérkeznek. Együtt futnak mind a négyen, remek. Mindenki rendben, de hát ez így a normális. Senki nem kér semmit, fotó, pacsi, Kacsa szokás szerint dob egy sárgát, csapat balra el. Gyors mekis kitérő után már száguldok fel Dobogókőre, előzetesen azt beszéltük Darival, hogy nincs értelme Dömösre mennem. Mint kiderült, azért remélték, hogy ott vagyok. Nem voltam. Dobogókőn megint szétfagytam, de legalább találkoztam Timiékkel, ők egy rövidebb túrán indultak, meg Gabcsyval, ő 50-nek kezdett ott neki. A livetrack megint nem csalt, én megint nem bíztam benne, úgyhogy ismét volt időm fotózgatni. Végül feltűnt először Eszter és Kacsa, majd pillanatokkal később a Darabos-duó is. Tavaly Dari itt szállt ki, kíváncsi voltam, hogy most lesz-e kiszálló. Nem lett, mindenki kemény. Kicsit sokat depóznak, majd az autónál mindenki feltankol. Töltöm a kulacsokat, keverem a turmixot, táskákat adok fel, kérdezgetek, "anyjuk helyett anyjuk" vagyok, ahogy Eszter fogalmazott később. Aztán ők el, én meg mint szülő, miután az összes gyerek kirepült, ülök magamban csendben... A következő "hivatalos" találkapontunk a Kopár csárda frissítőpont, innen majd' egy 20-asra, de azért két-három helyen eléjük vágok, fotózok, szurkolok. A csárdánál aztán elkezd szakadni az eső, aggódom értük, ez most nagyon nem lehet vicces odakint, 50 kilivel a lábukban. Mire végre megérkeznek, eláll az eső, de most senki sem lelkes. Meglepetésemre Eszter az első, aki a kiszállás gondolatával játszik, de udvariasan közlöm vele, hogy saaaajnos a kocsiban nincs hely. Nagyon nem kell győzködni, konok, megy tovább, csak kellett egy kis hiszti, az meg belefér. Azért vagyok, hogy nekem hisztizzenek. Érdekes módon Attikától semmi panasz, jól van, megy tovább. Pedig őszintén szólva tőle számítottam volna erre leginkább. Kacsa és Dari valamiért egy pillanatra sem volt kérdés. Bekanalazták a kihűlt levest, és több-kevesebb kedvvel továbbügettek.
Ül a bömös, Kacsa fogyhatna egy kicsit
Ekkor már a hivatalos időmérést is figyeltem a livetrack mellett, így egyikből az derült ki, hogy épp merre járnak, a másikból meg azt láttam, hogy továbbra is együtt van a csapat. Beiktattam még egy meglepi-szurkolópontot, majd elhúztam Nagykovácsiba. Ettől a ponttól féltem még egy kicsit. Itt le tudnak ülni, át tudnak öltözni, kicsit babusgatják őket, aztán meg rohadt nehéz lesz elindulni... Direkt úgy parkoltam a kocsival, hogy még a frissítőpont előtt találkozzunk, így mindenki előre kiválogathatja a ruhákat, amiket cserélni akar. Ez olyan jól sikerült, hogy amíg depóztak, kétszer kellett visszarohannom a kocsihoz további cuccokért, és kb a fél csomagtartó bent volt a melegedőben, mire végeztek. Attika egy kicsit tovább szedelőzködött, így Kacsa hátramaradt vele, míg Dariék megkezdték a (majdnem) happy (majdnem) finisht. A következő szétfagyást Szépjuhásznénál abszolváltam, de legalább volt ott egy instant szurkolópont, jó volt a hangulat. Tudtam, hogy aki idáig eljut - és eljutnak! - az be fog érni, szóval amikor végre mind megérkeztek, és senki sem panaszkodott, akkor már tudtam, hogy megcsinálják. Tavaly itt álltam be Kacsa mellé, szóval tudom, mi vár rájuk. Kipihenten, fényes nappal ez semmi. De 75km után, sötétben azért nem könnyű, akkor először láttam Kacsát fáradtnak és hisztisnek. Tudtam, hogy most nem lesz gondja.
Így hát átzúztam Budaörsre a célba. A Mazdát még reggel pont a bejárattal szemben sikerült letámasztani, így amikor előtte felszabadult egy hely, rohantam a bömösért, nem hiszem, hogy az Ahojninják akarnak ma még sétálni is. Bementem a befutóhoz, bandáztam pár ismerőssel, Cögétől kaptam négy nutellás palacsintát a négy futó részére (amit aztán Dari lenyúlt és felzabált :D), ezt bepakoltam a kocsiba, és beröffentettem mindkét gépet. Ha én szarrá fagyok, akkor ők a célban ücsörgés után elég nehezen fogják kezelni az időt. Lesem a livetrack-et, Dari már aszfalton, basszus mindjárt itt vannak. Futás be, persze ott összefutok Gabcsyékkal, leállunk picit dumálni erre egyszer csak Dari csörtet fel a lépcsőn, nyomában Eszter. Repülőrajt a célterületen túlra, hogy a hivatalos fotós (meg én is) lencsevégre kaphassa őket. Csippantanak, megcsinálták. Darival pacsi, Eszter nyakba, aztán izgulás Attikáért. Kacsában biztos vagyok, de... Erre perceken belül ott vannak! Kacsa természetesen kisimult, Attika fáradt, de rendben van.
Póni és Dari...
...majd Attika és Kacsa a célban.
Ha egy embert kellene igazi hősnek kijelölnöm, ő lenne az, de igazából mind a négyen megérdemlik a titulust. Kacsa olyan simán hozta az ideit, hogy döbbenet. Dari dettó, ráadásul bosszút állhatott a tavalyi fiaskóért, ami azért főleg rajta kívül álló okok miatt alakult úgy, ahogy, arról nem beszélve, hogy egy elég mocsok sérülésből gyógyulgat. Eszter egy komoly(nak tűnő) mélypontról állt fel úgy, hogy többet egy jajszava nem volt. Attika meg nagyjából képességeit kimaxolva, erejét jól beosztva igazi probléma nélkül végigcsinálta a feladatot. Biztos vagyok benne, hogy a sikerük egyik kulcsa az volt, hogy végig igyekeztek együtt maradni, négyen egyként, csapatként haladtak.
Sikercsapat :-)
Amikor a tornateremben ücsörögtünk a padokon, elkapott egy kis szomorkás hangulat. Itt van négy barátom, némelyik ufó, a többi már annak is rossz, ők megcsinálták. Én nem. Én csak autóztam egész nap (kérdezte valaki, hogy bírtam. Hát igazából a napom csak arról szólt, hogy autót vezetek, időre megyek helyszínekre, kulacsokat töltögetek, és a melóban szinte ugyanezt csinálom, egyedül a kulacsozás új), nem éreztem, hogy jogosan ülök köztük. Nekem nem jár érem, érdem sem illet, nekem ez "csak" egy kalandos nap volt. Annak viszont nagyon jó, és igenis lehet élvezni ezt az oldalt, segíteni a többieket, ha kell, rugdosni őket. Igazából nem rám van szükségük, hanem a cuccaik szállítására és vésztartalék-autóra, ha valakinél probléma adódna. Nélkülem is meg tudnák csinálni, nem én futok helyettük. Ez az ő sikerük, nem az enyém, de nem is sikerekért mentem. Ha arra lesz szükségem, majd én is elindulok valami baromságon, de ez most nem rólam szólt. Pár perc volt ezt átrágni magamban, és már rendben is volt a lelkem. Így amikor közölték, hogy jövőre nekem is itt a helyem, igazat adtam. Itt, de ismét supportként. :-)